Sírversek

A jóság és szeretet megtestesülése volt.

A szentlélek üdvössége legyen Veletek.                      

A szeretet legyen Veletek.

A szeretet nem felejt, a szeretet örökké él. 

A szeretet nem felejt. 
                        
A szeretet soha el nem fogy.
                        
A Te szíved az én napom. 
                        
A viszontlátásra!
                        
Adjon neked az Úr örök nyugalmat és békességet.
                        
Aki e sírnál megáll, értünk imádkozzon.
                        
Áldás és béke drága hamvaira!

Áldás hamvaira.

Áldás poraikra.

Áldás reájuk.

Áldott e hant, mely fölött a hitvesi és gyermeki szeretet lebeg.

Áldott legyen emléke.

Aludjék a feltámadásig.

Arra nem gondoltál, hogy engem itt hagytál.

Az igaz szeretet nem tud feledni.
                        
Az örök elválás fájdalmával emlékezünk.
                        
Béke lengjen drága hamvai felett.
                        
Béke lengjen hamvai felett!
                        
Béke poraikra. 
                        
Béke veletek.

Csak a jók mennek el.
                        
Drága szép emléked örökké közöttünk él.
                        
Drága szüleink. 
                        
Édesanyánk nyugodj békében!

Emléked örökké él!

Emléked szívünkben él.

Emléked szívünkben örökké él.

Emléked szívünkben örökké élni fog.

Emlékezünk.

Fájó és megtört szívvel emlékezünk.

Feltámadunk.

Hallgasd meg uram könyörgésünket. 

Hiába keresünk, könnyes szemünk már soha nem talál. 
  
Hit, remény, szeretet, vezéreljen titeket!
  
Isten veled a viszontlátásig.
  
Istenem legyen meg a te akaratod.
                        
Istennek országa legyen a te hazád.                  

Itt hagytam egy gyarló világot. 
                        
Jézus a mi reményünk.
  
Jézus szíve életünk, feltámadásunk.
  
Jézus szíve irgalmaz nekik.
  
Jézus szíve légy Velünk.                     

Jézusomnak szívén megnyugodni jó. 

Keresztnek szörnyû terhe nyom engem.
                          
Köszönjük az életet.

Krisztus kegyelmezz. 

Legyen áldott emléketek.
  
Legyen békés örök álmotok.
  
Legyen emléke áldott nyugodalma csendes! 

Legyen meg a Te akaratod!
                        
Megpihenni tértem, éltem alkonyán.
                        
Nehéz utam itt ért véget.
                        
Örök álmod õrizze béke és nyugalom.

Örök életet adott nekünk az Isten.

Örök nyugalmat.

Örök nyugalmat adj nekem jó atyám.                     

Pihenj csendesen.

Soha el nem felejtve száll értetek imánk.

Sok szenvedés és hosszú igen nagy fájdalmak útján érkeztem ide.
  
Szeretetünk örökké veled marad!
  
Találkozunk ott, ahol a szív nem fáj.
  
Tiétek a nyugalom, miénk a fájdalom.
  
Várjuk itt nyugodtan a feltámadást!
                     

                     

Két soros idézetek

                     

A küzdelmes életnek vége a fájó válás, 
reményünk a viszontlátás.
  
Az élet nélküled oly nehéz,
de szívünkben te örökké élsz.
  
A port elviszi a szél,
a szeretet örökké él.                   

Az életben együtt éltek
nyugovásra ide tértek.

A sors könyvében így volt megírva,
nehéz tölgyet derékon törte az élet vihara.

Az nem hal meg kit eltemetnek,
csak az hal meg kit elfelednek.
                        
Amíg éltek értünk küzdöttek,
amíg élünk nem felejtjük tettüket.
                        
A jó szülõket feledni nem lehet,
míg élünk ide hív a szeretet.
                        
Az Õ szíve megpihent, a miénk vérzik,
a halál fájdalmát csak az élõk érzik.
                        
A Te szíved pihen, a miénk vérzik, 
hisz a fájdalmat csak az élõk érzik.                      

Álmodtál egy öregkort, csodásat és szépet, 
de a betegséged mindent összetépett.

Ami neked csend és nyugalom, 
az nekem örökös fájdalom.                     

Angyal lettél ez az egy vigaszunk,
imádkozzál érettünk, korán letört virágunk.

A jó Isten tartsa meg hitemet, 
hogy viszont láthassam kedvesemet.                      

Az évek elmúlnak, de a szívünkben 
a fájdalom örökké megmarad.

Búcsú nélkül mentem én el tõletek, 
nem búcsúzom, ma is élek köztetek.                     

Bimbó voltál édes kis gyermekünk, 
mikor a halál elrabolt tõlünk.

Bánatunk végtelen, 
mert itt hagytál bennünket hirtelen.                     

Boldogok, akiknek szívük tiszta:
mert õk az Istent meglátják.

Csak az hal meg, akit elfelednek,
Örökké él kit nagyon szeretnek.                     

Csak az évek múlnak, de feledni nem lehet, 
hogy fiatalon kettétört életed.

De tudjuk, hogy a csillagok közt 
a legfényesebb te leszel.                      

Elfáradtam, megpihenni 
hozzád megyek Istenem.

Egy reményünk, mi életet és vezet, 
hogy egyszer majd találkozzunk Veled.                      

Ezt a nagy fájdalmat leírni nem lehet, 
csak letörölni a könnyeket.

Én nem haltam meg, 
ami nektek voltam, még mindig vagyok.                     

Elvitted a fényt, a mosolyt, 
csak egy sugarat hagytál, a szép emlékedet.

Elcsitult a szív, mely értünk dobogott,  
pihen a kéz, mely értünk dolgozott.                     

Életed úgy múlt el, mint egy pillanat, 
de emléked szívünkben örökké megmarad.

Elmentél, búcsúzni idõd nem volt már, 
hiába várunk, nem kopogsz soha már. 

Elfáradtál az élet tengerén,
pihenj csendben a föld lágy ölén.
  
Elmentél életed legszebb korában
itt hagytál bennünket bús árvaságban.
  
Egy tragikus pillanat ölte meg szívedet,
amely nem ismert mást csak a szeretetet.
                        
Életed hajnalán letört a halál
ejtsen könnyet Érted, ki e sírnál megáll.

Erejét ketté törte az élet vihara
vele szeretet, jóság, vidámság szállt sírba.

Fájó szívünk fel-felzokog Érted, 
örökké szeretünk, nem feledünk Téged.                     

Fehér galamb szállj a fiúnk fejfájára, 
a fájó szívû szülõk helyett, te vigyázz az õ álmára.

Fiatal életed elvették tõlünk, 
de a lelked velünk maradt. Szeretteid.

Feledni téged nem lehet, 
csak meg kell tanulni élni Nélküled.

Hogy elmentél, búcsú nélkül itt hagytál, 
ez nagyon fáj.                      

Hogyha hív majd a jó Istenünk, 
fáradt testtel ide jövünk.

Ha megszûnik az én szívem dobogni,  
idejövök hozzád megpihenni.                     

Hiányzol közülünk, a helyed üres lett, 
egy váratlan pillanat megölte a szívedet.

Hiába omlik rád a sír komor göröngye, 
emléked itt marad szívünkben örökre.                      

Istenünk kérünk, vedd helyettünk oltalmadba Õt, 
tárd ki a kapudat, nyugodni vágyó lelke elõtt.
  
Ifjan, életed tavaszán szálltál sötét sírba,
Szeretõ Szüleid bánatban itt hagyva.
  
Itt nyugszik elfáradt testem,
Istennél pihenjen lelkem.
  
Itt nyugszik a dolgos anyai szív,
szeretet és béke övezi e sírt.

Jézus add, hogy hozzád térjek, 
veled haljak, veled éljek.

Küzdöttél, de már nem lehet, 
a csend ölel át és a szeretet.                      

Kinek gyermekét nem fedi sírhalom, 
az nem tudja mi az igazi fájdalom.

Kis szívednek gyors lüktetése, 
rövid kis életednek lett befejezése.

Könnyes az út, mely sírodhoz vezet, 
Isten õrködjék pihenésed felett.

Küzdelem volt életünk, 
fogadd be lelkünk a mennybe, Ó Istenünk.

Lelked, mint fehér galamb, 
csendesen messzire szállt.
  
Küzdelem és szenvedés volt az életük
legyen nyugodt, csendes pihenésük.
  
Korán szakított le az élet vihara,
mint rózsabimbót nyílása kezdetén!
  
Legyen örök álmod oly édes, 
mint amilyen keserû a bánata megtört szüleidnek.  

Miért szakított bimbót a halál,
mikor hervadt virágot is talál.

Nézzetek csak sírom emlékére,
szorgalmamnak ennyi lett a vége.

Nehéz  e kõ, de nehezebb a bánat,
mely szívére borult az egész családnak.

Mint vadra a vadász ki lesben áll.
úgy rabolt el tõlem orvul a halál.

Megpihenni tértem, éltem alkonyán,
örök nyugalmat adj nekem jó atyám.

Még most is hallom a hangodat,
érzem kezed, hogy most is simogat.

Magadba zártad a sors ezernyi baját, 
és váratlanul, búcsú nélkül minket itt hagytál. 
                      
Nincs szó, mely híven fejezhetné ki fájdalmamat, 
nincs szó, csak könny.

Nyugodalom, mely elszállottál a mi szívünkbõl, 
szállj ide e sírnak drága lakója fölé.

Nyugszik a hajnal, pihen a táj, 
nem tudok aludni, mert valami fáj.

Nem okozott nekünk csak egyszer bánatot, 
elment fiatalon, fehéren, s fekete gyászt hagyott.
  
Nélküled üres a ház, 
lelkünk nyugalmat nem talál!

Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, 
és utoljára az én porom felett megáll.

Nem az a fájdalom, amelytõl könnyes a szem, 
hanem amit szívünkben hordozunk csendesen.

Olyan csend vagy így nélküled, 
hogy szinte hallani, amit utoljára akartál mondani.

Örök világosságban, békében nyugodj, 
soha el nem feledünk, biztosan tudod.

Olyan seb ez, mely nem gyógyul be,
olyan bánat, melyet nem ért, csak az, aki átélte már.

Oly szomorú mindig csak egyedül lenni, 
valakit mindenütt hiába keresni.

Sohasem halványul szívünkben emléked,
sohasem szûnik meg lelkünk gyásza érted.

Szeretõ szíve pihen a föld alatt, 
minden Érted hulló könnycsepp nyugtassa álmodat.

Szeretõ szíved nem dobban már többet, 
vigasztaló szót nem kapok már Tõled.

Szíveteket ne eméssze fájdalom, 
vigasz legyen, hogy örökké álmodom.

Szívük nemes volt, kezük dolgos, 
életük nehéz volt, álmuk legyen boldog.

Számunkra Te soha nem leszel halott, 
örökké élni fogsz, mint a csillagok.

Szívük nemes volt, kezük dolgos
Életük nehéz volt, álmuk legyen boldog.

Telnek a napok, hetek, múlnak az évek, 
de mi soha nem feledünk Téged.

Távozásod örökre összetörte szívünk, 
mert rajongva szerettünk drága szüleink.

Te voltál szemünk fénye, csillaga, 
Jézuskának kicsi kis angyala.

Te voltál életem segítõtársa, 
szeretõ szívemnek kinyíló virága.

Téged kereslek, utánad vágyom, 
nem hiányzott így még senki a világon!

Temetõ csendje ad neked nyugalmat, 
szívünk bánata örökre megmarad. 
  
Tiéd a csönd, a nyugalom, 
miénk a könny, a fájdalom. 
  
Tetted rendkívül, mert a hivatás felelõssége
az életösztönt is legyõzte!

Testünket a föld emészti,
Lelkünket Isten ege õrzi.

Vidám arcod nem látjuk többé, 
de drága emléked szívünkben  örökké él.

                     

Három soros idézetek

                     

Adhat az élet márványkõbõl palotát, 
csak egyet nem adhat kétszer,
szeretõ Édesanyát. 
  
Amíg éltetek szerettünk,
amíg élünk nem feledünk.
Áldás poraikra.

Az élet csak álom:
URAM!
Fogadj be országodba minket.
                        
Búcsúztam volna tõletek, 
de erõm nem engedett, 
így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek.

Drága ……………
Fájdalmas emléked
vérzõ szívünkbe vésted.

Egy kegyetlen pillanat szólított el tõlünk, 
de szívünkben örökké élsz, 
drága, szeretett gyermekünk.

Élete nem volt más, 
csak munka és fájdalom, 
örök álmát õrizze béke és nyugalom.

Elmúlt, mint száz más pillanat,
s tudjuk mégis,hogy múlhatatlan,
mert szívek õrzik nem szavak.

Emberi törvény kibírni mindent, 
s menni mindig tovább, akkor is, 
ha nincsenek már remények és csodák.

Értünk éltél, bennünket szerettél, 
s bár a halál elszakított tõlünk,
jóságod szívünkben él.
  
Fehér galamb szállj a fiunk fejfájára
a fájó szívû szülõk helyett
Te vigyázz az õ álmára.
  
Hiába hordjuk sírodra a virágot,
eltemettük veled az egész világot.
Bánatos szüleid.
  
Hirtelen halálotok megrendített bennünket,
fájdalommal õrizzük emléketek!
Akik nem tudnak feledni.

Küzdelem volt életünk,
fogadd be lelkünk,
ó mennybe Istenünk!

Nevessetek és gondoljatok rám,
hiszen én itt vagyok veletek, 
csak én az út másik oldalán.

Nem múlnak õk el, akik szívünkben élnek, 
hiába szállnak árnyak, álmok, évek, 
õk itt maradnak bennünk, csendesen még. 

Nem okozott nekünk csak egyszer bánatot
elment fiatalon, fehéren,
s fekete gyászt hagyott.

Ó kegyetlen halál,
miért vittél bimbót,
mikor hervadt rózsát is találsz.

Olyanok voltunk mi is mint ti
olyanok lesztek majd Ti is mint Mi.
“…Por és Hamu…”

Sok- sok szenvedésed alatt dédelgettünk, ápolgattunk, 
szemedbõl kiolvastunk mindent, 
szeretõ anyai szíved elfelejteni nem lehet.

Te, aki annyi szeretetet adtál, 
Te, aki sohasem kértél, csak adtál, 
elmentél, minket örökre itt hagytál.

                     

Többsoros idézetek

                     

Bimbó voltál édes kis gyermekünk,
mikor a halál elrabolt tõlünk,
angyal lettél ez az egy vigaszunk,
imádkozzál érettünk, korán letört virágunk.
  
Drága kis Apukánk,
a mindenünk voltál,
soha nem feledünk,
örökké szeretõ feleséged és fiad.

Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, 
megpihen a kéz, mely értünk dolgozott, 
számunkra te sosem leszel halott, 
örökké élni fogsz, mint a csillagok.

Ember voltál, méltó e névre,
legjobb fiú, testvér és rokon,
szeretetünk mely soha el nem múlik,
borongva gyászolnak sírodnál,
szeretõ szüleid és testvéreid.

Ha beszéltek rólam, köztetek leszek, 
de fáj, ha látom könnyetek, 
ha rám gondoltok, mosolyogjatok, 
mert én már istennél vagyok. 

Ha emlegettek köztetek leszek,
de fáj ha látom könnyetek,
ha rám gondoltok mosolyogjatok,
mert én már Istennél vagyok.

Itt hagytad e gyarló világot, 
amely oly sok szenvedést mért rád, 
de a szûzanya feléd nyújtotta segítõ,
áldott, szent kezét.

Küzdöttél, de már nem lehet, 
a csend ölel át és a szeretet, 
csak az hal meg, akit elfelednek, 
örökké él, kit nagyon szeretnek.

Ma szomorúbb lett a föld,
s fakóbb az ég színe,
egy szív állt meg örökre,
a kisfiunk szíve.”
  
Megpihen a dolgos jó apai szív,
áldás és hála övezi e sírt,
szeretõ férj voltál drága édesapa,
bánatos családodnak most az õrangyala.

Miért vett bimbót a halál,
amikor hervadt rózsát is talál,
reményünk csillagát fedi - e sírhalom,
emlék keresztje rá szülõi fájdalom.

Megpihen a dolgos jó apai szív,
áldás és hála övezi e sírt,
szeretõ férj voltál drága édesapa,
bánatos családodnak most az õrangyala.

Már nincsen holnap, 
ennyi volt az élet, 
sirassatok csendben, 
mert a szívetekben élek. 

Megállt a szív, megállt a kéz, 
nincsen szó az ajkadon, 
szívünkben örökké élsz, 
mert szeretünk nagyon.

Nincs halál csak a világ változik,
nincs elmúlás csak az ember lát mást,
nincs ég, nincs föld csak a csillagok,
egyszer hazatérnek mind a büszke sasok,
sebünk be nem gyógyul,
könnyünk el nem apad,
zokogunk fájdalmunk,
nehéz súlya alatt.
  
Számunkra Te sohasem leszel halott,
örökké élni fogsz mint a csillagok,
drága jó szívét, két dolgos kezét,
áld meg Atyám,
s mi köszönjük, hogy õ lehetett a mi,
édesanyánk.

Szeretetben éltél köztünk gazdagon,
mint a Tavasz, elmentél egy napon,
minden virágban Téged látunk ,
mindig hazavárunk.

Vándor ki erre jársz,
itt egy szomorú emléket látsz,
kicsi fiúcskát takar e föld,
lehajtott fejjel idézd fel õt,
kapott kisautót, biciklit, repülõt,
szeretõ barátot, szülõt, nagyszülõt,
dacolt a veszéllyel szüntelen,
végül mégis õ ment el vesztesen.